Sziasztok! :)
Kicsit elcsúsztam az idővel, mivel Karácsony már elmúlt, - de ez a történet így is megállja a helyét.
Remélem, tetszik majd nektek, olvassátok el figyelmesen, bízom benne,hogy sokatok megérti majd a mondanivalóját is!! :)
Shirley Bachelder: Ajándék szívből
Amikor Ben aznap reggel meghozta a tejet az unokatestvéremékhez, hiányzott belőle a megszokott vidámság. A vékonydongájú, középkorú férfinek nem volt kedve beszélgetni.
November vége felé jártunk 1962-ben, és én, mint újdonsült lakos a kaliforniai Lawndale-ben. őszintén örültem neki,hogy arrafelé a tejesember még mindig házhoz szállítja a tejet. Azokban a hetekben, mialatt házat kerestünk magunknak, és a férjem, a gyermekeim meg jómagam az unokatestvéreméknél laktunk, megszerettem Ben derűs, szellemes modorát.
Ma azonban maga volt a megtestesült szomorúság, amint lepakolta az árut a küszöbre.
Hosszas, óvatos kérdezősködéssel sikerült kihúznom belőle mi történt. Kissé feszengve mondta el, hogy két vásárlója elköltözött a városból, és nem egyenlítette ki a számlát, így neki kell megtérítenie a veszteséget. Az egyik csak 10 dollárral tartozott, a másik azonban 79-cel maradt adósa, és nem hagyta meg az új címét. Ben zavarban érezte magát, amiért olyan buta volt, hogy hagyta ilyen nagy összegre nőni a tartozást.
- Csinos nő volt hat gyerekkel, és a hetedik is útban volt - mondta.
- “Nemsokára rendezem a számlát, amikor a férjem másodállásba megy.” Ezzel hitegetett és én elhittem neki. Milyen bolond voltam! Azt gondoltam, jót teszek, de megtanultam a leckét: Becsaptak!
Mindössze annyit tudtam mondani, hogy sajnálom.
Amikor legközelebb láttam Bent, még dühösebb volt. Csak úgy fröcsögött belőle az indulat, amint randalírozó gyerekekről beszélt, akik megitták az összes tejet. Az elbűvölő kicsik elviselhetetlen porontyokká változtak a szemében.
Megint kifejeztem sajnálkozásomat, és annyiban hagytam a dolgot.
De miután Ben elment, egyre a problémáján járt az eszem, és nagyon szerettem volna segíteni neki. Aggódtam, hogy ez az incidens megkeserít egy melegszívű embert, és eltöprengtem rajta, mit tehetnék. Eszembe jutott,hogy közeledik a karácsony, és felötlött bennem, amit a nagymamámnál hallottam: "Ha valaki elvett tőled valamit, gondold azt,hogy neki adtad szívből, akkor soha nem rabolnak meg."
Legközelebb, amikor Ben meghozta a tejet, mondtam,hogy rájöttem, mit kel tennei, hogy ne érezze magát olyan rosszul a 79 dollár miatt.
-Semmit sem segít, de azért csak mondja, felelte.
-Adja oda a nőnek a tejet. Vegye úgy,hogy karácsonyi ajándék a gyerekeknek, akiknek szükségük van rá.
- Maga viccel? - kérdezte. - Még a feleségemnek sem veszek ilyen drága karácsonyi ajándékot!
- A Biblia azt mondja: "Idegen voltam, és te megetettél." Így maga megetette őt és az összes gyerekét.
- Nem gondolja,hogy inkább ő etetett meg engem?! Azért mond ilyeneket,mert nem a maga 79 dollárjáról van szó.
Nem erőltettem tovább a dolgot, de továbbra is hittem a javaslatomban.
Többször eltréfálkoztunk rajta, amikor arra járt.
-Odaadta már a tejet az asszonynak? - kérdeztem.
- Dehogy adtam - csattant fel-, de gondolkodom rajta, hogy a feleségemnek veszek valami ajándékot 79 dollárért, hacsak egy újabb csinos anyuka együttérzést, nem csihol ki belőlem.
Akárhányszor feltettem neki a kérdést, mindig úgy tűnt, egy kicsit felderül az arca.
Aztán karácsony előtt, hat nappal megtörtént. Hatalmas mosollyal állított be, és csak úgy csillogott a szeme.
- Megtettem! Odaadtam neki a tejet karácsonyi ajándékba. Nem volt könnyű, de nem volt mit veszítenem. Már úgyis odaveszett, nem igaz?
- De igen - mondtam, és vele örültem. - Azonban szívből, őszintén kell gondolnia.
- Tudom, úgy is gondolom, - felelte. - És tényleg jobban érzem magam tőle. Ezért van bennem olyan jó érzés a karácsonnyal kapcsolatban. Azoknak a gyerekeknek most bőven jutott tej a reggeli kukoricapelyhükre, és mindez nekem köszönhető.
Az ünnepek jöttek, és elteltek. Két héttel később egy napsütéses januári reggelin Ben szinte futva szaladt fel a lépcsőn.
- Ezt hallgassa meg! - mondta széles mosollyal.
Elmesélte,hogy egy másik útvonalon szállította a tejet, mert helyettesítette egy kollégáját. Hallotta,hogy valaki a nevét kiálltja, hátranézett és meglátta,hogy egy nő fut utána az utcán pénzt lobogtatva. Azonnal felismerte: az a csinos hat gyerekes asszony volt, aki nem fizette ki a számlát. Egy pokrócba bugyolált csecsemőt tartott a karjában.
- Ben várjon egy percet! Pénzt hozok magának! - kiabálta.
Ben megállította a teherautót és kiszállt.
- Bocsásson meg, tényleg fizetni akartam magának.
Elmondta,hogy a férje egyik nap azzal állított be, hogy talált egy olcsóbb lakást. Ráadásul ekkor sikerült éjszakai műszakot is vállalnia.
A sok izgalom közepette az asszony elfelejtette meghagyni az új címét.
-De közben gyűjtöttem a pénzt - mondta. - Itt van a 20 dollár a számlából.
- Tegye el, már kifizették,- felelte Ben.
- Kifizették? - kiáltott fel az asszony meglepetten. - Ezt hogy érti?
Ki fizette ki?
- Én.
Az asszony úgy nézett rá, mintha maga Gábriel arkangyal állna előtte, és elsírta magát.
- És maga mit csinált? - kérdeztem Bentől, amikor befejezte a történetet.
- Nem tudtam mitévő legyek, csak átöleltem a vállát. Azon kaptam magam, hogy én is sírok, pedig halvány fogalmam sem volt róla mit siratok. Aztán eszembe jutottak azok a gyerekek, akiknek jutott tej a kukoricapelyhükre, és tudja mit? Igazán örültem neki,hogy rábeszélt arra a dologra.
- Nem fogadta el a 20 dollárt?
- Dehogy fogadtam - felelte indulatosan. - Neki adtam a tejet karácsonyi ajándékképpen, nem igaz?
