Dóri - egy kerekesszékes lány blogja

Hálásak vagyunk! :)

2018. május 06. - dorikaaa93

Sziasztok!

Kérlek engedjétek meg,hogy ismét kifejezzem felétek hálámat, akik eddig támogatást küldtetek illetve a megosztásaitokkal is a segítségünkre voltatok.

 

A sok-sok megosztásnak köszönhetően, mint ahogy azt hallani is fogjátok az alábbi műsorban, megkeresett bennünket az M1 Esély c. műsor főszerkesztője. Azzal,hogy olvasta a blogomon segítségkérő levelünket.

Ezzel a műsorral ő is szeretne bennünket támogatni, úgy hogy olyan emberekhez is eljusson ez a kérés, akik nem használják az internetet.

 

A műsor az alábbi linken nézhető meg:

 

YouTube - 10:21 perctől:

 

https://youtu.be/Dr1Ho3ABYC4

 

https://drive.google.com/open?id=1gVkjlVNZxrF50un21OGvcyxta836W9nb 

 

Vagy

https://www.facebook.com/dorikaaa93/videos/2162515190645478/ 

 

 

10:21-től kezdődik.

 

 

 

esely-szerk.jpg

 

 

Mivel a műsorban látható,hogy a ház vásárlása hitel felvételével  megtörtént, ezután a ház akadálymentesítése -megfelelő rámpa kialakítása, amihez az állam által biztosított összeg nem elegendő. illetve ide tartozik még a fürdőszoba megfelelő átalakítása és más egyéb szükséges megfelelő kialakítás is, fog következni.

A költözés pontos ideje attól függ, hogy a fent említett munkálatok milyen ütemben fognak haladni, de erről is ismételten tájékoztatunk majd minden kedves érdeklődőt, ezt a pillanatot Veletek együtt már Mi is nagyon várjuk!! :)

 

Mindezekhez szeretnénk még kérni tőletek további megosztásokat illetve támogatást. 

 

A következő mondatot szeretném útravalónak adni mindenkinek:

"Bármilyen rögös is az út ne adjátok fel céljaitokat!"

 

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek!! :)

 Varga család

 

 

 

 

Hála és köszönet

Kedves Támogatóink!

Ismételten szeretném megköszönni mindenkinek az eddigi támogatását illetve a sok-sok megosztást.  Egyre közelebb kerülünk a céljaink eléréséhez, amit nektek is köszönhetünk!  De ettől függetlenül még mindig szükség van további megosztásokra is illetve támogatásotokra is.

"Áldott az Úr, napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk!" - Zsoltárok 68:20

Hálás szívvel gondolunk rátok,hogy a céljaink eléréséhez hozzájárultok!

Dóri

 

heart.jpg

Minden nap hálás szívvel kezdődjön! :) 

 

 

Kép forrása: Google képek

 sziv_isten_terve.jpg

 

Valentin nap - ahogy én látom - 2018.

Sziasztok! :) 

Arra gondoltam,hogy Valentin nap alkalmából leírom az én véleményemet erről a napról. Mit szóltok hozzá? 

Kezdeném egy bibliai idézettel: 

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet. (Példabeszédek 4:23)

"Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Máté 6:21)

kincs.jpg

Kép forrása: Ez az a nap! hivatalos Facebook oldala

Szerintem ez a nap nem csak a szerelmes párokról szól, hanem, ugyan úgy azokról is, akik egyedülállóak. 

Ha szeretünk valakit, akár a párunkat, férjünket, feleségünket, nem csak ma szeretjük, hanem minden egyes nap. :) 

Jó volna az embereknek arra törekedni,hogy a Valentin napnak megmaradjon a valódi jelentősége. 

Különböző internetes megnyilvánulásokból, bejegyzésekből, sokszor látom,hogy mennyien viselik nehezen azt,hogy ezt a napot egyedül töltik.  Ilyenkor kérdezem én?  Valóban ezek a fontos dolgok az életben? Érdemes egy ilyen dolog miatt igazán szomorkodni? Szerintem nem.  :) 

Kérlek szépen, ha ezt végig olvastad, gondold át, hogy neked melyek azok a dolgok az életedben, amik igazán számítanak? :) 

Köszönöm,hogy ma is engem választottál, és elolvastad amit írtam! :) 

Mindenkinek sok örömet és boldogságot kívánok, de nem csak a mai napra, hanem az év többi napjára is! :) 

Dóri 

 

 

 

 

 

Névnap 2018. február 6.

 

 

1_nevnap2018.jpg

 

Sziasztok! 

Névnapom alkalmából szeretném megköszönni a sok üzenetet amit Ti küldtetek, családtagoknak barátoknak, ismerősöknek, és Facebook követőimnek egyaránt. :) 

Minden köszöntésnek nagyon örültem! :) 

 

Én is nagyon boldog névnapot kívánok minden Dorottya és Dóra nevű követőmnek, olvasómnak, akihez eljut ez a bejegyzés! :) 

 

Igyekszem kitalálni,hogy miről írjak nektek! Ha van ötletetek írjátok meg, illetve érdekelne az is,hogy mi tetszik nektek abban, hogy írok, annak ellenére,hogy nincs benne rendszeresség! :) 

 

Köszönöm ha írtok nekem, akár e-mailben, akár a blog Facebook oldalára! :) 

 

Örülök annak,hogy vagytok! :) 

 

Dóri 

 

 

Kicsit más, de mégis ugyanolyan!

Sziasztok! :)

 

December 3-a van a fogyatékkal élő emberek világnapja, ezzel kapcsolatban gondoltam írok nektek, Mivel fontosnak tartom,hogy mindenki tisztában legyen azzal,hogy bármilyen fogyatékkal élő ember ugyanolyan, mint azok az emberek akik nem születtek fogyatékossággal. Vagyis, ahogy a címben is utaltam már. "Kicsit más, de mégis ugyanolyan." Ennek az lenne a lényege,hogy azonos értéket képviselhessünk a társadalomban,mint bárki más. Nem lenne szabad,hogy részesüljünk bármilyen számunkra hátrányos megkülönböztetésben. 

Fontosnak tartom azt,hogy ez egyre inkább tudatosítva legyen az emberekben, és egyre több ember vegye figyelembe a fogyatékkal élő emberek, észrevételeit és kéréseit!! 

 

 

collage_page.jpg                                                       Kép forrása: Google

Csak azért,mert mi, akik így élünk bizonyos értelemben különbözünk az embertársainktól, ne számítson kevesebbet a véleményünk!! 

 

Köszönöm hogy végigolvastátok, ha egyetértetek velem, nyugodtan osszátok tovább! :)

 

Dóri

Adventi naptár DIY 2017.

Sziasztok! 

 

Ez egy rövid bejegyzés lesz, engedjétek meg,hogy mutassak nektek egy kreatív adventi naptár készítési módszert.

Az ötlet a Lidl Magyarország instagram oldaláról való, lehet,hogy néhányan már láttátok is.

 

Ime:adventi_naptar.jpg

Forrás: Lidl Magyarország (Instagram)

Remélem sokan elkészítitek majd, óvodában és iskolában szerintem egyaránt remek elfoglaltság lehet.

Ha elkészítettétek, és esetleg szeretnétek velem megosztani, küldjétek el nekem üzenetben!

 

Remélem tudtam adni egy kis segítséget a készülődéshez, ha szeretnétek még hasonló bejegyzéseket írjátok meg üzenetben! :)

 

Köszönöm szépen! :)

Dóri

 

 

Egy személyes történet

Sziasztok! :) 

 Kérlek engedjétek meg,hogy most valami olyanról írjak nektek, amiről eddig még nem.

A jobb karomon és a mellkasomon hemangióma található a bőrömön. Ismertebb néven éranyajegy.

Hogy miért jutott eszembe az,hogy írjak erről nektek? Pár hónappal ezelőtt a Facebookon olvastam egy bejegyzést, amin egy anyuka hívja fel az emberek figyelmét arra,hogy sajnos sokan bántó és sértő megjegyzéseket tesznek emiatt az ő kislányára, akinek szintén éranyajegy van a bőrén, úgy ahogy nekem. 

 

en.jpg

Szeretném,hogy ha sok emberhez eljutna ez a bejegyzésem is, és ezáltal  mások is kicsit jobban megismerhessék ezt az úgy nevezett bőrbetegséget / bőrelváltozást.

 

Azt gondolom,hogy emiatt senki nem szabad,hogy szégyenkezzen vagy akár emiatt bármilyen jellegű hátrányos megkülönböztetésben, a fiatalabb korosztály körében kiközösítésben legyen része.

Mikor egy ilyen bőrbetegséggel élő gyerek közösségbe kerül (óvoda,iskola) nagyon fontos,hogy a szülei megértessék vele elsősorban azt, hogy ő ettől függetlenül egy teljes értékű ember. A másik oldalról viszont a befogadó intézmény feladata is,hogy megtanítsa a gyerekeket az elfogadásra, és arra, hogy azért mert valaki más egyáltalán nem szabad kinevetni és gúnyos bántó megjegyzéseket mondani a másik társukra. 

 

Figyeljünk oda egymásra!!

 

Ide csatolok emlékeztetőül egy videót arra,hogy minden ember egyformán értékes, kérlek nézzetek ezt is végig!

Forrás: Youtube 

Bemutatja:

FÉKFILM

Fiatalok az Élet Küszöbén

 

Remélem eljut az írás értéke és mondanivalója sok-sok emberhez! :) 

 

Köszönöm mindenkinek, aki időt töltött azzal,hogy ezt elolvasta. :) 

 

 

Támogatás kérése / Get support

 

kozos_kep_niki.jpg

 Kedves Olvasóim és követőim!

Varga Dorottyának hívnak 1993.06.22.-én születtem Nikolett nevű ikertestvéremmel, sajnos születésünktől fogva mindketten betegek vagyunk, és én mozgássérült vagyok kb. 9 éves koromig igaz nagyon nehezen, de járókerettel is rövidebb távon közlekedtem. Mivel az egészségi állapotom nem tette lehetővé a járókerettel történő mozgásomat, így kerekesszékbe kerültem. A mai napig is folyamatos orvosi ellátásra van szükségünk. Az akadályokkal teli életemet jelentős mértékben megváltoztatná egy megfelelően kialakított akadálymentesített környezet. Ez által esély kapnék egy boldogabb és szabadabb életre.

Édesanyánk 6 és fél éves korunktól egyedül nevel, gondoskodik rólunk, mivel az édesapánk 2000-ben tragikus hirtelenséggel szívinfarktus következtében elhunyt.

Egy 61 nm-es panellakásban élünk, ami kicsi a számunkra (keskeny folyosó, kicsi konyha) nem kerekes székes életvitelhez alkalmas. Hiszen már mi is felnőttünk és ez által egy nagyobb családi ház vásárlását szeretnénk megvalósítani.

Így szeretném az édesanyám mindennapi életét megkönnyíteni, gondolok itt a tisztálkodásra, ami kiskoromtól úgy lett kialakítva, hogy ehhez az anyukám segítségére is szükségem van. A lakásból való kijutáshoz is szükségem van felnőtt segítségére, ez már az anyukámnak is nagy fizikai megterhelést jelent. Nikolett testvérem segítségére sajnos nem alapozhatok a betegségéből adódóan, de más egyéb helyzetekben viszont maximálisan számíthatok rá.

Ha sikerülne elköltöznünk úgy, gondolom, hogy munkám is könnyebben lehetne, megtudnám oldani önállóan a közlekedést, a kijutást a házból. Jelenleg itthonról csak segítséggel tudok eljutni bárhova is. Ez számomra igen nehéz, hiszen nagyban korlátozza a szabadságomat és ezáltal a lehetőségeimet is.

Édesanyánk mindent megtett, hogy ha felnövünk jobb lehetőséghez jussunk, de egyedül ennyi tellett. Kb 20% kellene még a sikerhez,ami kb 2 millió Ft.

Minden segítséget nagyon megköszönnénk, és folyamatosan jeleznénk a segítség eredményét.

Ha úgy érzed, szívesen segítenél, kérlek, keress meg privát üzenetben.

A következő módon van lehetőséged a támogatásra: 

A megjegyzés/közlemény rovatba kérlek írd bele: Támogatás vagy adomány

Kedvezményezett neve: Vargáné Osztrozics Márta

Számlaszám: 11773418-00733339

BIC (SWIFT) Kód: OTPVHUHB

Kérlek, egy megosztással is segíts abban, hogy ez a vágyunk valóra válhasson.

 

Köszönettel: Varga Dorottya és Varga Nikolett

 

In English below: 

 

Dear my readers and followers!

My name is Dorottya, I was born at 06.22. 1993. with my twin sister, Nikolett, and unfortunately we both have diseases since we were born and I am disabled. Until I was 9 even though hardly, but I could walk with help, but because my health condition did not allow me to countinue to walk I got in weelchair. Even until today we need constant doctor care. My life full of obstacles would be much easier in an environment, where I easily can move. I would recive an opportunity for a more free and happier life.

Our mother has been raising us up alone since we were 6,5 yrs old, because our father died in a heart attack in 2000.

We live in a small apartment on 61 nm2, which is small for us, and does not provide the ability to move with a weelchair (narrow corridor, small kitchen). Since we all are grown up we would like to buy a family house.

I would like to help my mother in a way, that I could take care of myself when I take a shower, because since I was little always she needed to do that for me. To get out of the house I also need her help, which is a phisical burden on her. Unfortunately I can’t rely on my sister’s help phisically, because she is also sick. But in any other area she is very helpful.

If we could move out from the apartment to a house I would be able to do my work more easily, and I would be able to get out of the house without help, and use public transport. Momentarly I only can go away from home with someone’s help. This is difficult for me, because it controls my freedom and so my opportunities.

Our mother has done everything what she could do to buy a family house, but we still need 20% of the price, which is about 2 Million Forints.

We would appreciate all different kind of help and we countinually would reflect back how our process is going.

If you feel moved to help us please message me in private.

You have the following support options:

In the comment section please write "donation"

  Beneficiary name: Vargáné Osztrozics Márta

IBAN: HU04 1177 3418 0073 3339 0000 0000

BIC (SWIFT) Kód: OTPVHUHB

Please help with sharing this note, so our dream can became true.

Thank you: Dorottya Varga and Nikolett Varga

Ez az a nap! 2017. :)

 Kedves Olvasóim és követőim! 

 Ígértem nektek,hogy írok egy beszámolót az idei Ez az a napról! 

Ebben az évben május 27-én került megrendezésre a már megszokott helyszínen a Papp László Sportarénában! 

Én személy szerint minden évben szeretek elmenni erre a rendezvényre. 

 

Nagyon jó látni,hogy mennyien összegyűlünk ilyenkor ugyanazzal a szívvel, és dicsőítjük Istent. :)

Idén több volt a magyar fellépő/együttes,mint a külföldi. :) 

 

Pintér Béla személyiségét és a zenéit nagyon szeretem, de a Rend Collective is nagyon szuper volt, pörgős!! 

 

Jövőre viszont örülnék, ha újra fellépne  többek között a Jesus Culture is!! :) 

Remélem, a szervezők közül is sokakhoz eljut majd ez a rövid kis beszámolóm, illetve a résztvevőkhöz egyaránt! 

Isten áldjon benneteket!

 

Dóri

 

ez_az_a_nap_facebook_profil.jpg

Kép forrása: Ez az a nap! Facebook oldala

                                                                     

 

 

 

 

 

 

 

 

FÉK - tavaszi diákhétvége 2017. - Balatonszárszó

Sziasztok! :) 

 

Itt az ideje,hogy megírjam nektek a beszámolómat az idei FÉK tavaszi diákhétvégéről. 

 

Kezdjük egy kis visszatekintéssel kb. 7 évvel ezelőtt 2010-ben ismertem meg a FÉK-et (Fiatalok az Élet Küszöbén) keresztény diákszervezetet, az unokatesómékon keresztül. Akkor hívtak el először egy középiskolai FÉK-es heti alkalomra! :)  Onnantól kezdve amikor csak meg volt rá a lehetőségem és a megfelelő segítségem, mindig elmentem az alkalmakra középiskolaira és egyetemire egyaránt.

Csillebércen voltam legelőször, oda elhívtuk a másik unokatesóinkat is, ők is nagyon jól érezték magukat. :) 

 

Na de akkor térjünk is rá az idei hétvégére. A márciusi hétvége témája a következő volt:

"Akik a lehetetlent élik"

Grész Gábor előadásairól címszavakban, mivel összefoglalni már nehezebb, eltelt már valamennyi idő. :) 

Ismernünk kell a lehetetlent nem ismerő Istent!!

"A legfontosabb dolog rólunk az, ami eszünkbe jut Istenről." (A.W. Tozer)

 

Isten személye: 

- felfoghatatlan 

- önmagában létező

-Isten sosem siet, sosem késik

-Isten bölcs, sosem hibázik, ezért arra biztat,hogy bízzunk benne!!

- jó és hűséges

-mindenütt jelenlévő

-kegyelmes

-irgalmas

Isten maga a szeretet

 

Isten nem elvenni, hanem áldani akar! 

A feladat választ engem, nem én választom a feladatot, vagyis, ha mi sokszor úgy érezzük nem vagyunk alkalmasak valamire, ne csüggedjünk el, Isten az aki alkalmassá tesz minket mindenre. Bíznunk kell benne!! 

pray_wait_trust.jpg

 

                                                                          Forrás: Pinterest 

 

Köszönöm szépen,hogy elolvastátok!! :)

 

További szép hetet kívánok mindenkinek!!

Áldjon meg benneteket az Úr!! :)

 

Dóri